THE HYBRID REPORT

Nálatok mi változott,

amióta hibridben dolgoztok?

„Végülis semmi, csak néha nem az irodában dolgozunk… De ha jobban belegondolok, teljesen más most a kommunikáció, másképp működünk együtt a kollégákkal, a partnerekel. És persze új kihívásokat jelent az otthoni időgazdálkodás is: sokan gyakran még éjszaka is e-maileket olvasnak, nagyon összefolyik a munka és a magánélet. És motiváltnak maradni is nehezebb távol a csapattól. Bár jó néha bemenni az irodába, ott is minden más, mint korábban volt – gyakran egyedül ülök az irodában, így nem sok értelme van az ingázásnak. Vezetőként meg nem mindig tudom, hogy ki mit is csinál, hol tartanak a feladatok, így a teljesítményről is limitált információm van. Úgyhogy most jóval nehezebb fenntartani a bizalmon alapuló működést és a közösségi érzést.”

 

Hibrid működés az adatok tükrében

A „The Hybrid Report” egy hiánypótló „esernyő-felmérés”, ami a vállalati működés kapcsán 10 területen elemzi a szervezet eredményességét és vizsgálja a piaci trendeket - koncentrálva a megváltozott munkaerőpiaci helyzet új kihívásaira. Ennek a komplex vállalati diagnózisnak a fő célja a hibrid működésnek tükröt állítani objektíven mérhető és összehasonlítható formában, hogy strukturált módon lehessen összeállítani a szervezet fejlesztési irányvonalait és akciótervét. A felmérés eredményeire alapozott, célzott fejlesztések hozzájárulnak a versenyképesség növeléséhez, a kulcsmunkatársak megtartásához és kiváló munkaerő bevonzásához.

Érdekel

A felmérés megmutatja, hogy...


...mit gondolnak a munkatársak és vezetők a hibrid munkavégzési körülményekről és szabályokról, illetve arról, hogy az új munkarend milyen hatással volt a vállalati kultúrára, a belső folyamatokra, a személyes motivációra, és mik azok a pontok, ahol szükség van egyéni vagy szervezeti fejlesztésre a maximális teljesítmény eléréséhez és a munkavállalói jól-lét megteremtéséhez. A számszerűsített eredmények abban is segítenek, hogy a teendőket priorizáljuk, így mielőbb látható eredményeket érjünk el a szervezeti működés, illetve a vezetők és a munkatársak fejlesztésében.


A felmérés jellemzően...


...vállalatok, teljes szervezetek számára készül, de kiválóan használható egyes szervezeti egységek elemzésére is, illetve az eredmények összehasonlíthatóak a piaci benchmark adatokkal is. A célzott tervezés érdekében további bontásban is megvizsgálhatjuk a kulcsterületeket, így lehetővé válik például az Y és Z generáció munkavállalói preferenciáinak jobb megismerése is. 

Nálatok milyen a „new normal”? 


A „The hybrid report”-ot azon tudatos vezetők számára fejlesztettük, akik kíváncsiak a szervezetüket működtető munkatársak tapasztalataira a vállalati folyamatok hatékonyságáról, a motivációjukról és a vállalati kultúráról. Az elmúlt időszak változásai komplex kihívásokat hoztak a szervezet egésze és a munkavállalók számára is. Számos felmérés, fejlesztési megoldás elérhető a piacon, így mielőtt letesszük a voksunkat egyik vagy másik fejlesztési terület mellett, most a bőség zavara, a megoldások sokszínűsége és a limitált költségvetési lehetőségek miatt érdemes tisztán látni az adott szervezet sajátosságait.


Mi alapján döntsünk tehát? A „The hybrid report” megmutatja, hogy a hibrid működésre való váltás számos aspektusából melyek azok a területek, amelyekre elsősorbon érdemes koncentrálnunk. Ehhez két eszköz áll alapvetően rendelkezésünkre: egy belső vállalati felmérés, amelyben más piaci szereplők eredményeihez is mérünk (benchmark), illetve egy piaci trendeket követő riport.

Ismerd meg a részleteket!


A hibrid működés olyan, mint egy tükör: felszínre hozza a vállalat eredményességének esetleges gátjait. Az adatok összesítése 10 szempont szerint történik, a kiértékelés pontszámokban mutatja meg, hogy a területek közül melyik jelent valódi kihívást a vállalat egészére és a csoportokra vonatkozóan. Az elemzés nemcsak a szervezet hibrid teljesítményét mutatja meg önmagában, hanem piaci benchmarkhoz is méri azt.


A vizsgált területek:

01

A hibrid működés megítélése

02

Otthoni munkakörülmények

03

Időgazdálkodás

04

Kommunikáció

05

Kollaboráció

06

Teljesítmény

07

Motiváció

08

Bizalom

09

Az iroda szerepe

10

Csapatvezetés

Ássunk az adatok mélyére!


A 10 terület elemzése a high level bemutatás mellett a témakörökhöz tartozó kérdésenként is elemezhető (5-10 kérdés/témakör), illetve az az összefüggések valódi megértése érdekében további bontásban is elkészítjük a riportokat:


  • divíziónként
  • generációs bontásban
  • nemenként
  • földrajzi területenként
  • vezetői team vs. teljes vállalati eredmény
  • vállalatnál eltöltött idő


Módszertanát tekintve a kérdőív standardizált kérdéssorral dolgozik, számszerűsíthető adatokkal, ezért könnyen értelmezhető az eredmény. Emellett tartalmaz nyitott kérdéseket is, ami nagyban hozzájárul az eredmények pontos értelmezéséhez és releváns akcióterv elkészítéséhez. A kérdőíves felmérés kiváló módszer a lehető legszéleskörűbb felmérés gyors elkészítéséhez.

A módszer amellett, hogy gyors és hatékony, lehetőséget ad az utánkövetésre. A visszamérés megmutatja a szervezeti beavatkozások, motivációs, wellbeing és készségfejlesztési programok hatékonyságát.


Az eredmények szöveges értékelése részletesen és mélységében is elemzi a kapott eredményeket, felszínre hozza az összefüggéseket, vizsgálja a kockázati területeket, és ezek alapján készül el egy javasolt akcióterv.

Ebben szakértőként javaslatot teszünk a hibrid munkarend kereteinek esetleges változtatására a piaci trendek, munkatársak és vezetők visszajelzései és a benchmark-értékek alapján, illetve a folyamatok, munkatársi és vezetői készségek, motivációs eszközök alkalmazásának prioritásait is megmutatja

A hibrid működéssel kapcsolatos piaci trendek

A szervezet folyamatainak, a dolgozók és vezetők készségeinek és körülményeinek elemzésén túl a felmérésben résztvevők megismerik a hibrid működéssel kapcsolatos piaci trendeket és mintázatokat is (például információk az iroda vs. home office arányról a gyakorlatban, a home office szabályokról, az irodahasználat változásairól stb.).


Ügyfeleink számára biztosítjuk annak a lehetőségét is, hogy a piaci trendek alakulásáról a felmérést követően is folyamatosan tájékozódjanak.

Csomagok


Válassz csomagot attól függően, hogy

milyen mélységig szeretnéd megismerni

a munkatársaid és a vállalatvezetők visszajelzéseit tartalmazó adatokat!

Az árak nettó árak, a 27%-os ÁFA összegét nem tartalmazzák.

Basic

HUF 146,000

Kitöltési adatok, részvételi arányok riport

Összefoglaló vállalati riport benchmark adatokkal (10 terület)

Hibrid piaci trendek riport

Megrendelem

Standard

HUF 246,000

Kitöltési adatok, részvételi arányok riport

Összefoglaló vállalati riport benchmark adatokkal (10 terület)

Hibrid piaci trendek riport

Teljes vállalati riport benchmark adatokkal

(10 terület minden kérdése)

Megrendelem

Premium

HUF 346,000

Kitöltési adatok, részvételi arányok riport

Összefoglaló vállalati riport benchmark adatokkal (10 terület)

Hibrid piaci trendek riport

Teljes vállalati riport benchmark adatokkal

(10 terület minden kérdése)

Hibrid piaci trendek riport frissített adatok félévente

Teljes vállalati riport területenkénti bontásban

(divíziónként, vezetői szintenként, generációnként, nemenként, lokációnként, vállalatnál eltöltött idő szerint)

Megrendelem

Expert

HUF 746,000

Kitöltési adatok, részvételi arányok riport

Összefoglaló vállalati riport benchmark adatokkal (10 terület)

Hibrid piaci trendek riport

Teljes vállalati riport benchmark adatokkal

(10 terület minden kérdése)

Hibrid piaci trendek riport frissített adatok félévente

Teljes vállalati riport területenkénti bontásban

(divíziónként, vezetői szintenként, generációnként, nemenként, lokációnként, a vállalatnál eltöltött idő szerint)

Részletes elemzés

(szöveges riport és személyes prezentáció - adatok mélyelemzése, összefüggések keresztelemzése és kockázati elemek kiemelése)

Akcióterv javaslat - előadás és konzultáció

(a fő üzenetek és következtetések szakértői összefoglalása)

Megrendelem

Visszamérési kedvezmény


minden csomaghoz elérhető 20% kedvezmény a csomag újbóli megrendelése esetén


Biztosan kitöltik?

Bár egyre többet hallunk a „kérdőív-fáradtságról”, ami a munkavállalók csökkenő hajlandóságára vonatkozik a felmérésekkel kapcsolatban, az a tapasztalatunk, hogy mivel a hibrid munkavégzés mint téma átszövi a hétköznapjainkat, munkatársként és vezetőként is szívesen veszünk részt ebben a felmérésben, mivel saját bőrünkön érzünk minden – a témához kapcsolódó – változást. A maximális kitöltési arány elérése érdekében fontos a program céljának bemutatása – ehhez belső kommunikációs anyagot biztosítunk, illetve a kitöltési időszakban folyamatosan adunk visszajelzést a kitöltöttségi arányokról.

Hogyan is készül a "The Hybrid Report"?

1. Megrendelés

A honlapon elérhető termékbemutató és ajánlati részletek ismeretében ("Csomagok" menüpont) a vállalat kapcsolattartója (jellemzően a HR-es) megrendeli a szolgáltatást a Megrendelés gombra kattintva.

2. Előkészítés

Válaszlevélben 2 munkanapon belül elküldjük a díjbekérőt, a HR-es vagy cégvezető által kitöltendő "Piaci trendek" riport és a vállalati elemzés elkészítéséhez szükséges "Vállalati" riport linkjeit. Emellett küldünk egy kitöltésre ösztönző tájékoztató levelet, amit érdemes elküldeni a felmérésben részt vevők munkatársak számára a kérdőív céljáról és menetéről. 

3. Kérdőívek

A kérdőívek egy rendkívül könnyen kezelhető online felületen keresztül elérhetőek. Az adatokat anonim módon vesszük fel és tároljuk, a riportok kizárólag aggregált módon készülnek, ami kizárja az egyedi azonosítást. A kitöltés maximum 15-20 percet vesz igénybe, elsősorban az irodai/távmunkában/hibrid működésben dolgozók töltik ki.

4 Eredmények

A kitöltés lezárásától számítva a következő határidőkkel kerülnek elemzésre az eredmények az adatok feldolgozása, tisztítása és validálása után - és lesznek elérhetőek a riportok:

  • hibrid működési "Piaci trendek" riport – 2 munkanap
  • teljes vállalati riport kérdésenként – 5 munkanap
  • teljes vállalati riport területenkénti bontásban (divíziónként, vezetői szintenként, generációnként, nemenként, lokációnként) – 6 munkanap
  • részletes elemzés (szöveges riport, igény szerint személyes prezentációval) és akcióterv – 10 munkanap

Az ő riportjuk már elkészült

 Customer reviews

Follow

Kapcsolat

Bármilyen kérés, kérdés esetén állunk rendelkezésre a lenti üzenetküldő lehetőséggel, telefonon vagy közvetlen e-mailben egyaránt.

Contact Us

Share by: